A testnek

Masszázs

A masszázs gyönyörködtet


Bizonyítható tény, hogy az emberiség már legalább ötezer éve gyakorolja az érintéssel, illetve kézrátétellel történő gyógyítást. A hosszú, egészséges életről szóló, több ezer éves indiai tudományokban – ayurvédákban – a masszázs azon kezelési módok között szerepel, amelyek aktiválják a szervezet öngyógyító energiáit, mély ellazulást eredményeznek és megszabadítják a szervezetet a felhalmozódott méreganyagoktól.


A masszázs a problémák feloldásáról szól. Azáltal, hogy a testi feszültséget feloldjuk, a lélek is ellazult, örömteli állapotba kerül. Ez tulajdonképpen a test és a lélek harmóniája.


A masszázs ellenjavallatai:


Még ha a masszázs általában csodálatosan jó hatású is, vannak olyan esetek, amikor nem lehet alkalmazni:


  • fertőző betegségeknél
  • terhesség első harmadában
  • műtét előtt, után
  • lázas megbetegedés alatt
  • trombózis idején
  • alkoholos, illetve droghatás esetén
  • pacemaker esetén
  • epilepsziás betegnél
  • szervi szívbaj meglétekor
  • felületes vénák gyulladása esetén
  • menstruáció első két napján, később a végtagokat kezelhetjük, de a deréktáj kimarad
  • különféle csont-, ízületi, izomsérülések, rándulások, ficamok heveny szakában
  • fokozott vérzékenységgel járó megbetegedések esetén
  • heveny gyulladásra utaló tünetek észlelésekor (pl.: ízületi gyulladásoknál, duzzanat, bőrvörösség, nyomási fájdalom)
  • ha a bőrön fertőzés, heveny bőrgyulladás tünetei láthatók, bőrviszketés, bőrbetegségek esetén (pl.: gennyedések, nyílt sebek, fekélyek területén)
  • rákos megbetegedéseknél, a daganat területén
  • állandóan magas, illetve ingadozó vérnyomással rendelkezőknél
  • előrehaladott, súlyos csontritkulás esetében

Tovább

Svédmasszázs - Teljes testmasszázs

A masszázs célja a keringés fokozása. Helyi vérbőséget okozva fokozódik a vérkeringés, a bőr visszakapja az eredeti fiatalos rugalmasságát, az anyagcsere fokozódásával a test salakanyagai gyorsabban távoznak, lazítja az izmokat, csökkenti a hát- és gerincfájást.


Kedvezően hat a légzőközpontra és az idegrendszerre is. Felgyorsítja a sérülések utáni felépülést, megakadályozza a nem használt izmok sorvadását.


A masszázs során simító, dörzsölő, rezegtető és gyúró, ütögető mozdulatokkal frissítem fel a szervezetet, mely csökkenti a fájdalmat (pl. stresszes fejfájást), enyhíti az álmatlanságot, fokozza az éberséget.


Mégis ami legjobb benne, hogy elősegíti a relaxációt és csökkenti a stressz hatását, mely a mai rohanó világunkban elengedhetetlen és mindenképpen felüdülést jelent.


Tovább

Svédmasszázs - Hátmasszázs

A hátfájás az egyik leggyakoribb oka a masszőr felkeresésének. A hátmasszázs célja a hát-, nyak és a deréktáj izmainak lazítása, illetve ezen testrészek vérellátásának javítása.


A mindennapi megterhelés és stressz során izmaink görcsössé válnak, melyen egy hátmasszázs is segíthet.


A hátmasszázs során a vendég a hasán fekszik, bokája alá hengerpárnát helyezek, hogy izmai ellazuljanak. Ez a masszázs az emberekben kifejezetten jó érzést kelt és különösen alkalmas a feszültségoldásra.


Leginkább ülőmunkát végzők számára javasolt, a helytelen testtartásból adódó hát- és derékfájás ellensúlyozása céljából. A kívánt hatás eléréséhez kúraszerűen alkalmazott terápia javasolt.


Tovább

Gyógynövényes fájdalomcsillapító masszázs

A test fájó pontjait és a kapcsolódó feszítő izmokat – amennyiben azt lehet és megengedett – masszázzsal ellazítom, majd a hagyományos masszázskrém, illetve olaj helyett gyógynövényalapú, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító balzsam bemasszírozásával enyhítem a tüneteket.


A kezelést az első időszakban célszerű – a fájdalom függvényében – rendszeresen megismételni.


Ez a masszázsfajta fontos szerepet játszik a sérülések vagy műtétek utáni rehabilitációban.


Tovább

Aromaterápiás masszázs illóolajokkal

Az illatterápiát a természetes gyógymódok közé soroljuk. Az aroma jelentése illat, a terápia pedig kezelést jelent. Az aromaterápia tehát nem más, mint egy olyan kezelés, amely az illóolajok bőrbe történő masszírozásakor fejti ki jótékony gyógyhatását.


Ez a masszázsfajta javítja testi- és lelki állapotunkat, valamint szervezetünk állóképességét.


Továbbá nem elhanyagolható, hogy az illóolajok belélegzése során a különféle lelki és érzelmi reakciókat váltanak ki, ezért az aromaterápiás masszázs nagyon jól alkalmazható szorongásoldásra és lelki problémák kezelésére.


A masszázs után 6-8 órán át nem tanácsos fürdeni, hiszen a masszázs alatt kezdődnek az olajok felszívódása és ez a folyamat a kezelés után órákon keresztül tart még.


Az aromaterápiás masszázst általában felsőtesten alkalmazzuk.


Stressz oldó masszázs


Az orbáncfű és a hozzáadott kiváló minőségű citrusfélék javítják a kedélyállapotát a hideg, téli estéken vagy egy fárasztó, stresszel teli nap után.


Az illatok felvidítják az érzékeit és oldják a depressziót. Valóban lélekvidító és megadja érzelmileg az erőt a gondolataink tisztulásához. Csillapítja a fájdalmat és csökkenti a gyulladást.


Borsmenta masszázs


Izomlazító, fájdalomcsillapító, fejfájás és megfázás ellen javasolt.


Levendula masszázs


Főként antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatása van. Enyhíti az izomfájdalmakat, nyugtató hatású.


Tudj meg többet az illóolajok hatásairól:

http://aromax.hu/hu/aromaterapia/


Tovább

Irodai masszázs

Több, mint 30 éves irodai munkával a hátam mögött tisztában vagyok azzal, hogy az íróasztal mögötti munkavégzés – sok más egyéb területen végzett tevékenységé mellett – milyen káros hatással van az emberi testre. A folyamatos, hosszú ideig tartó ülőmunka következtében, amely többnyire a számítógép előtt történik, a nap végére gyakran elviselhetetlen fájdalmat érzünk főként a derék, a váll és a nyak területén. Izmaink megfeszülnek, akaratlanul a vállunkat felhúzzuk, ezzel megfeszítve a nyaki-és vállizmokat.


Tudomásul kell vennünk, hogy a mai rohanó világban egyre kevesebb ideje van az embereknek, hogy munkaidőn túl, saját szabad idejükben, a családjuktól távol jussanak el egy masszázs szalonba.


Az irodai masszázs amerikai találmány, amit elsőként az APPLE cég vett igénybe az 1980-as években. Ez a masszázsfajta elég gyorsan elterjedt egész Európában, azonban még hazánkban a hatékonyságához képest nem eléggé ismert. Szerencsére egyre több cégvezető látja az ebben rejlő lehetőséget, hiszen dolgozóinak egészsége, testi és szellemi frissessége kihat a cég eredményességére és nagyban hozzájárul a sikereihez is.


Ha a munkatársak kiegyensúlyozottak, egészségi állapotuk is megfelelő, illetve érzik azt, hogy a cégnek fontos az ott dolgozók egészsége, akkor pozitív hozzáállással és nagy erőbedobással fogják végezni a munkát, annak érdekében, hogy a cég, ahol dolgoznak minél sikeresebb legyen.


Az irodai masszázs, vagy manager masszázs irodában is alkalmazható, egyes esetekben ruhában történik masszázs széken, illetőleg masszázs ágyon, olajok/krémek felhasználásával. Véleményem szerint, a fekvő helyzetben történő masszázs, sokkal hatékonyabb, nagyobb hatással van a dolgozók egészségére.


Munkám során illatmentes, természetes anyagokból készült olajat, illetve krémet használok, amely könnyen felszívódik, így nem akadályozzák a további munkavégzésben a dolgozókat.



Sokkal jobb mint egy kávé / vagy cigarettaszünet és szervezete meghálálja a törődést.



Főbb előnyei az irodai masszázsnak (címszavakban):

  • házhoz megy
  • mindössze 15-20 percet vesz el a munkából
  • csökken a feszültség
  • javul a koncentráció
  • testileg és szellemileg is felfrissül
  • masszázs után jobb közérzete lesz

Kis helyigényének köszönhetően elegendő egy kisebb méretű szoba / tárgyaló biztosítása.



Ajánlatom az Önök számára:

  • 15 perces hátmasszázs, amely kiterjed a derék, hát- és vállizomzat lazítására

vagy

  • 15 perces talpmasszázs

Árak:
2.000 Ft/ fő/ alkalom


Amennyiben felkeltettem érdeklődését az irodai masszázs tekintetében, készséggel állok rendelkezésére egy ingyenes 5 fős próbamasszázs szolgáltatással.


Kérem, keressen bizalommal a 06-70-202-9788-as telefonszámon.


Tovább

Ayurvédikus masszázs

Az ayurvéda ősi indiai gyógyászati rendszer, szó szerinti fordításban az élet tudományát jelenti, ma is egyike a világ három legnagyobb gyógyászati rendszerének. Az ayurvédikus orvostudomány egyik fontos alappillére a gyógymasszázs. Az ayurvédikus masszázs megteremti a test, a szellem és lélek harmóniáját, az emberi szervezet belső energiáinak egyensúlyát.


Az úgynevezett abhyanga masszázs a kiválasztott kellemes hőmérsékletűre felmelegített olajjal az arcon és fejen kezdődik, folytatódik a talpon és így felfelé, ami alól a has és a mellkas sem kivétel, sőt a fülcimpák is át vannak masszírozva kellőképpen.Az abhyanga masszázs jótékony hatását legfőképp a szellemi éberségben, a nyugodt idegrendszerben és a jó étvágyban lehet megtapasztalni.


A masszázs jótékony hatását megköszöni a bőrünk, az izmaink, az ízületeink, a sejtjeink, minden egyes szervünk és idegrendszerünk, azon felül távozásra késztet minden felhalmozódott mérget és vegyszert. Az abhyanga masszázs kifejezetten ajánlott az általános egészségmegőrzés, közérzet javítás szempontjából, álmatlanság, alvászavar, depresszió, ízületi problémák, keringési problémák, valamint nagy mértékben erőt ad a stressz leküzdésében is.


Tovább

Arcmasszázs

Tudtad, hogy az arcmasszázs nem csak a kényeztetésre szolgál, hanem rengeteg hasznos hatása is van?


A naponta vagy heti rendszerességgel végzett arc masszázs felpezsdíti a vért, és stimulálja a nyirokedény-rendszert.


Az arcmasszázs célja a szövetek rugalmasságának és feszességének megtartása, az öregedési tünetek megelőzése, kialakulásának késleltetése, a szervezet frissítése, fáradtság csökkentése.


Masszázs hatása a bőrre:

  • Javul a hám ellenálló képessége, elősegíti az elhalt hámsejtek leválását
  • Felgyorsulnak a kötőszövet élettani folyamatai, fokozódik a sejtek, a rostok képződése, lassítja az öregedést
  • Egyenletessé teszik a mirigyek működését, így az általuk termelt váladék gyorsabban távozik
  • Csökken a mitesszerképződés
  • A bőr hőmérsékletének emelkedése javítja a tápanyagok felszívódását
  • Biztosított a bőr hidratációja, ami sima és bársonyos lesz.
  • Rendszeres masszázs megváltoztatja a zsírszövet eloszlását, mennyiségük csökken.

Tovább

Talpmasszázs

Az ember egyik legjobban igénybevett része a lábfej és a talp. Testünk teljes tömegét a lábaink hordozzák. Különösen fontos, hogy az ennyire terhelt testrészünkre is figyelmet fordítsunk.


A talpmasszázs gyógyító terápia, ma már az orvoslásban is elfogadott (kiegészítő) gyógymód. A természetes gyógymódok célja, hogy támogassák, erősítsék a szervezet saját gyógyító erőit.


A szerv energiaszintjét növeljük a talp masszírozásával. A megfelelő zónák masszírozásával nő a hozzárendelt szervek vérbősége, javul az anyagcseréje, nyirokkeringése, ezzel mozgósítja a szervezet öngyógyító erőit.


A talp masszírozása megelőzésre, frissítésre, regenerálásra, gyógyításra is alkalmas.


Célja: az energetikai egyensúly helyreállítása, amely az egészséges életműködés feltétele.


1 kezelés alkalmával 20 perc a talpmasszázs (10-10 perc/láb).


Tovább

Testkezelés

A testkezelés a kozmetikai kezelések külön ága. A szépségápolás egy különálló, újabb szakterülete. A testen található esztétikai elváltozások csökkentésére és szépítésére szolgáló eljárás. A testkezelések a bőr és a kötőszövet rugalmasságának, feszességének megerősítését, a nyirokkeringés aktiválásával pedig a méregtelenítést és a cellulitisz visszaszorítását célozzák meg.


Tovább

Pedikűr - manikűr

A kezeink fontos kommunikációs eszközök, hiszen nap mint nap mindenki látja őket. Teljesen mindegy mit viselünk, ha a kezeink elhanyagoltak, beszakadt, esetleg lerágott körmökkel jelenünk meg!


Bizonyos kultúrákban már az ókorban is foglalkoztak a körmök elszínezésévél, ápolásával, meglepő módon főleg a férfiak körében. Ilyen például a japán manikűr, mely a japán arisztokráciától maradt ránk.


Lábunk - főleg nyáron - előtérbe kerül a szandál-papucs viselésekor. Ez az esztétikai része. Természetesen otthon más évszakokban is látható. De nem csak esztétikai jelentősége van a láb ápolásának! Jó közérzetünkhöz is nagyban hozzájárul, ha az amúgy egészséges lábainkat szakember segítségével kezeltetjük.


Az orvosi kezelésre szoruló lábproblémák bizonyos része orvosolható egy jó pedikűrös segítségével. A fájdalmas bőrkeményedések és benőtt lábkörmök eltávolítása napi rutinfeladat egy pedikűrös számára. A leggyakoribb problémák közé tartozik a tyúkszem és a bőrkeményedés, mely elváltozások akkor alakulnak ki, ha a lábra nagy nyomás nehezedik. A megvastagodó bőr egy idő után irritáció forrása lesz.


Tovább

Pedikűr

A lábak ápolására általában jóval kevesebb gondot fordítunk, mint más testrészeinkre, pedig a lábak rendszeres ápolása nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi okokból is fontos. A benőtt körmök, mélyen berepedezett, száraz sarkak fájdalmat okozhatnak. A vastag bőrkeményedés pedig nem esztétikus, illetve még tyúkszem is kialakulhat, ami szintén fájdalommal jár.


Az esztétikai pedikűr tartalmazza a bőrkeményedés eltávolítását, a körmök formázását, egy frissítő talpmasszázst illetve lakkozást, díszítést igény szerint.


Tovább

Férfi pedikűr

A férfiak kezére vetett egyetlen pillantás elárulja, mennyire vonzó a kéz tulajdonosa a nők számára - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.


A férfi manikűr manapság teljesen elfogadott, hétköznapi kezelés. A férfiak legalább annyira igénylik, hogy ápolt legyen kézfejük és körmeik, mint a nők.


A férfi pedikűr története egészen az ókori Egyiptomra nyúlik vissza. A pedikűr az egyik módja annak, hogy javítsuk a láb és a lábkörmök megjelenését. Maga a szó latin eredetű, és gondoskodást jelent. A pedikűr nagyon hasznos, hiszen megakadályozza a köröm betegségeit és rendellenességeit. Célja, hogy a lábaink szépek legyenek, és a bőrünk puha, sima legyen. Javul a láb vérkeringése, ellazulnak a lábfej izmai.


Tovább

Manikűr

A jó megjelenéshez manapság hozzá tartozik az ápolt kéz is. Kezünket, körmeinket manikűr segítségével varázsolhatjuk még szebbé.


A manikűr a köröm rövidítését, formázását, igény esetén a körömágy bőrének kivágását, a köröm felületének polírozását, lakkozást és a körömágy bőrének vitaminos olajjal való ápolását tartalmazza.


Tovább

Kar- és lábgyanta

A gyantázást lábon illetve karon általában ún. patronos gyantával végzem, majd bőrnyugtató hatású zselével hűtöm.


A gyantázott bőrfelület nagyon bársonyos tapintású lesz, mivel a gyanta a bőrön elhalt hámsejteket is eltávolítja. Más szőrtelenítő eljárásokkal szemben gyantázás után a szőrszálak 3-4 hét múlva bújnak elő, a kinőtt szőrzet jóval gyengébb szálakból áll és ritkásabb lesz.


Tovább

3D, 4D műszempilla

3D, 4D műszempilla – a csábítás művészete


Bárhogyan forgatod is a szempillaspirált, olyan hatást biztosan nem fogsz elérni, mint amilyet műszempillával tudsz, és a tartósságot sem lehet összevetni.

Napjaink legkorszerűbb, legtartósabb és legszebb szempilla hosszabbítási technikája, a 3D és 4D műszempilla!

Az eljárással egyaránt készíthetünk a sajátunkhoz megtévesztésig hasonlító, természetes, de mégis hosszabb, sűrűbb szempillákat, illetve extrém, látványos, feltűnő, drámai szempillákat.

A szálak egyesével kerülnek felhelyezésre, a saját pillákhoz applikálva.

A kezelési idő kb. 2 óra.


Tovább

GRAFÜL módszer

Egy régi kedves barátnőm kérésének tettem eleget azzal, hogy helyet biztosítsak a szalonomban egy újabb nagyszerű szolgáltatásnak. Szeretném figyelmetekbe ajánlani Varju Beáta okl. grafológus-írásazonosító, természetgyógyászt, aki szeretettel várja hívásotokat az alábbi elérhetőségeken.


Grafo-csomag.docx
Varju-Beata-szakmai-oneletrajz.docx


Tovább

REG-ENOR

REG-ENOR – Az egészség csodaszere


Aki közelről ismer, tudhatja, láthatja, hordozok némi súlyfelesleget magamon. 50 körül ennek már az egészségre káros „mellékhatásai” is vannak. Itt fáj, ott fáj, szúr, nyom, magas, alacsony stb. Nem olyan meglepő ez, nem is igazán szükséges hozzá túlsúly.


Szembe jött velem egy „csodaszer”-nek mondott valami, amitől majd egészséges és sovány leszek.
Ha-ha-ha, gondoltam magamban, megannyi diéta és csodaszerek csábítása, majd csalódása után, nem túl nagy hittel, de annál nagyobb kitartással gondoltam kipróbálom. Az ígéret, az egészség volt, éhezés nélkül, a fogyás „csak” mellékhatás.
Fogyni zsírral, kolbásszal, szalonnával, húsokkal és kenyérrel…. hát ez igazán nekem való! ☺
Tavasszal belevágtam, betartottam minden előírást (megjegyzem nem is volt olyan nehéz) és csodák csodájára 3 hónap alatt 10 kilóval lettem kevesebb. De ami igazából nagy eredmény volt, valóban az egészségem javulása. Nem igazán tudom leírni, hogy pontosan miben éreztem, mert nem vagyok egy orvoshoz járó, értékeket számon tartó valaki, de egyszerűen jobban éreztem magam a bőrömben, energikusabb, frissebb lettem. Ezt a kúrát akkor minden segítség nélkül, a saját akaratomból és utánajárásomból csináltam végig és eredményesen. Ma már úgy csinálom, hogy egy hiteles „szakmai” stáb áll a hátam mögött, akik tanácsaikkal segítenek, hogy ez a folyamat még hatékonyabb legyen.


Ha szeretnétek többet tudni, illetve az egészséges életmódom követői lenni, nem mellesleg fogyni, keressetek bátran.


Tovább